Izlandi válság

A tiltakozások és a civil szervezetek érdekképviselete hatására az új kormány úgy határozott, hogy az izlandi állampolgárokat is be kell vonni egy új alkotmány létrehozásába, és 2009 . november 4-én megkezdte az ezzel kapcsolatos jogszabály tárgyalását. Ezzel párhuzamosan a polgárok is szervezkedni kezdtek, a 2009. november 14-én szervezett Nemzeti Fórumot az interneten élőben közvetítették.

1.500 embert hívtak meg a gyűlésre, ezek közül 1200-at véletlenszerűen választottak ki, 300 pedig vállalatok, intézmények és más érdekképviseleti csoportok képviselői közül került ki. Életkoruk 18 és 88 közötti, 47%-uk nő, és Izland minden közigazgatási egységét igyekeztek arányosan képviseltetni.

2010 június 16-án elfogadták az alkotmányról szóló törvényt, és új fórumot hívtak össze. A törvény szerint a fórum tagjait véletlenszerűen kellett kiválasztani a népességnyilvántartásból, lehetőleg reprezentatívan az ország minden részéről, a nemek egyenlő arányával. A fórum 2010 november 6-án indult 950 véletlenszerűen kiválasztott taggal, albizottságokba szerveződve, azzal a céllal, hogy az általa kidolgozott 700 oldalas dokumentum legyen az alapja az alkotmányozó gyűlés munkájának. A fórum létrehozását támogatta mindkét korámnypárt és a tiltakozásokat, illetve az első nemzeti fórumot is vezető Anthill civil csoport is. A parlament által kijelölt hétfős alkotmányozó bizottság felügyelte a fórumot.

A folyamat következő lépése 25, politikailag nem elkötelezett fő megválasztása volt 2010. október 26-án. A szavazás az izlandi viszonyokhoz képest alacsony, 35,95%-os részvétellel történt, aminek okai között lehetett az, hogy a média kevéssé tájékoztatott az eseményekről, hogy nem volt egyetértés az alkotmányozás jelentőésgéről, nem folyt nyílt vita a jelöltekről és a jelöltek között, de az is, hogy már nem csökkent a lelkesedésük a választások iránt, tekintve, hogy abban az évben ez már a harmadik volt. A Legfelsőbb Bíróság később érvénytelenítette az eredményt a választások során elkövetett eljárási hibák kapcsán érkező panaszok miatt (felmerült, hogy ennek politikai okai voltak), de a parlament úgy döntött, hogy az eljárást, és nem a jelölteket marasztalták el, így a kiválasztott 25 fő is legyen a az alkotmányozó tanács tagja, így az alkotmányozás tovább folytatódott. A tervezetet 2011. július 29-én mutatták be a parlamentnek, ezzel a tanács munkája lezárult. Valószínűleg népszavazással fogják megerősíteni az új alkotmányt, többek között azért is, mert a parlament tagjainak számát is csökkenti az új tervezet.

Az új alkotmány egyik sokat vitatott, de az alkotmányozási folyamatban folyamatosan és egyértelműen jelen lévő szándéka, hogy az ország nemzeti erőforrásait a nemzet közkézen tartsa (ezt a pontot a politikai elit nem feltétlenül támogatta).

Az alkotmány nagy hangsúlyt fektetett a hatalmi ágak megosztására, a jogalkotó és a végrehajtó hatalom szétválasztására, a parlamentnek a felügyelő és pénzügyi irányító szerepére, a kormány és a miniszterek jogkörére, illetve megerősítette a “köz” részvételének lehetőségét a demokráciában, például a választópolgárok 10%-a kezdeményezhet népszavazást és 2%-uk benyújthat jogszabályjavaslatot. Az izlandi alkotmány(tervezet) által létrehozott új szerv a Lögretta, ami a törvények alkotmánnyal való összhangját vizsgálhatja majd. Megerősítették a helyi önkormányzatok szerepét, a szubszidiaritás jegyében. A helyi önkormányzatokkal és szerveikkel egyeztetni kell az őket érintő törvények alkotása során. Külön rendelkezések szólnak a bíróságok működéséről, a bírák kinevezéséről és függetlenségéről. A nemzeti önrendelkezést érintő nemzetközi szerződésekről mindig kötelező erejű népszavazással kell dönteni.

Az emberi jogokra vonatkozó fejezet is hangsúlyos, minden embert megillet a jog, hogy méltósággal éljen. Ez a rész szól a kormány átláthatóságáról és tájékoztatási kötelezettségéről, illetve az állampolgári jogoknak a hatóságokkal szembeni érvényesítésének lehetőségéről. A sajtó jogai is itt szerepelnek, megerősítve az információszabadságot, külön kiemelve, hogy mindenki szabadon gyűjthet és közölhet információkat, és a közigazgatásnak átláthatónak kell lennie.

Az internetes javaslattételre mindenki megkapta a lehetőséget, bár a tanács Facebook oldalának mindössze 4000 követője volt. Igaz, hogy bárki felvethetett kérdéseket, de azok vitája, kimenetele már a tanácstagokon múlott. Így a “közvetlen demokrácia” megvalósulása nem feltétlenül bizonyított, nem látható, hogy mennyire folyt bele valóban az izlandi lakosság, illetve mennyire volt reprezentatív a részvételük. A felvetések jelentős része inkább politikai, mint alapjogi kérdés volt, ezért egyes hangok szerint az alkotmány túlságosan konkrét és a későbbi generációk számára esetleg túl rugalmatlannak bizonyulhat (Erről itt lehet többet olvasni.)

Az alkotmányozás folyamatáról szóló hasznos blog

Az izlandi alkotmányozó tanács honlapja

 A pénzügyi válság súlyos hatással volt az izlandi gazdaságra. A korona zuhant, a devizában zajló üzleti tranzakciókat hetekig fel kellett függeszteni, csak a gyógyszerekre, élelmiszerekre és olajra adott a kormány keretet, ami drasztikus hatással járt az importtal foglalkozó vállalkozásokra. A GDP 2009 első félévében 5,5%-kal csökkent.

Munkahelyek szűntek meg a bankrendszer átalakulása, a nemzeti légitársaság, újságok és egyéb cégek csődje miatt. A munkanélküliség november végére megháromszorozódott, meghaladva a 4%-ot, több mint 7000 regisztrált álláskeresővel (Izland népessége kb 320 000 fő).

A foglalkoztatott munkaerő 14%-ának csökkentették a fizetését, 7%-nál csökkentették a munkaórák számát.

A háztartások devizában felvett hiteleinek visszafizetése komoly terhet jelentett lakosságnak, egyes becslések szerint a háztartások 20%-a képtelen visszafizetni a felvett hiteleket, másik 20% pedig pénzügyi segítségre szorul (a kormány által lehetővé tett módosított fizetési lehetőséget összesen 22 háztartás vette igénybe (az adatok forrása ez a cikk).

A nyugdíjalapok értéke 15-25%-kal csökkent, a nyugdíjkifizetéseket a következő évben 10%-kal csökkenteni kellett.

2009. július 17-én jóváhagyták a kormányzat tervét, hogy kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val. Szabadkereskedelmi megállapodás eddig is érvényben volt, de Izland eddig vonakodott belépni az EU-ba, félve, hogy elveszíti függetlenségét, illetve hogy a számára legfontosabb halászati tevékenységeket az EU halászati politikája korlátozná. A tárgyalások folynak, és majd, ha megfelelőnek találják a feltételeket, népszavazással döntenek a csatlakozási szándékról.

2009. augusztus 28-án a parlament megszavazta az Icesave törvényt, amely szerint az állam kártalanítja a holland és angol betéteseket (5 milliárd dollár, Izland GDP-jének 4%-a). Az ellenzők szerint nem szabad a magánbankok veszteségeiért az államnak jót állnia.

A törvényről népszavazást írtak ki. A 2010. március 6-án tartott szavazás eredménye egyértelmű volt: 93% ellene, kevesebb mint 2% mellette szavazott.

A népszavazás után új tárgyalások kezdődtek. 2011. február 16-án az izlandi parlament úgy döntött, hogy 2016-tól kezdődően 2046-ig visszafizeti az összeget, fix 3%-os kamattal. Az izlandi elnök visszautasította a törvény aláírását, és új népszavazást kért. Ezt 2011. április 9-én tartották, amely ismét nem eredménnyel zárult, bár nem annyira elsöprő arányban, mint az előző. Mivel a népszavazás nem hozott eredményt, a brit és a holland kormány bejelentette, hogy az Európai Bírósághoz fordul.

2008 októberében megkezdődtek a tüntetések szerte az országban, a kormányzat lemondását és új választások kiírását követelve. Egy tiltakozó csoport úgy döntött, hogy minden szombaton tüntetést szervez, amíg a kormány le nem mond. 2009 januárjára a tüntetések zavargásba torkollottak, 1000-2000 ember csapott össze a rohamrendőrséggel, akik borssprét és gumibotot használtak, 20 embert letartóztattak, 20 embert kellett orvosi megfigyelés alá helyezni a borsspré hatásai miatt. A miniszterelnök parlamenti beszéde alatt fazekakat verve, trombitákat fújva zavarták a parlament előtt összegyűltek az ülést, egy izlandi joghurtféleséget (skyr) és hógolyókat dobáltak, betörték a parlament ablakait, füstbombát dobtak az udvarába (a fazekak és serpenyők miatt nevezte el a sajtó “edényforradalomnak” - angolul: kitchenware revolution).

2009 január 1-én a miniszterelnököt - lemondását követelve - hógolyóval, tojással, konzervdobozokkal dobálta meg a háromezres tömeg, majd a másnapi tüntetésen 2000 ember szórta a petárdát, cipőt, vécépapírt a parlament előtt. A tüntetést végül könnygázzal oszlatták fel (az 1949-es NATO elleni tüntetés óta nem volt erre példa).

(A tüntetések létszámát az ország 320 000 fős lakosságával, illetve az Izlandra amúgy jellemző “hűvös politikai temperamentummal” érdemes összevetni.)

A miniszterelnök, Geir Haarde 2009. január 23-án bejelentette , hogy betegsége miatt a 2009. április 25-re kiírt előrehozott választásokon nem indul. A tüntetések tovább folytatódtak. Haarde január 23-án bejelentette, hogy hamarosan lemond, mivel a koalíciós partner szociáldemokratákkal nem értettek egyet abban, hogy a kormány változatlan formában folytassa működését. Február 1-én hivatalba lépett az új kormány, kisebbségi koalícióban a Zöld-Balos Mozgalommal, a Progresszív Párt és a Liberális Párt támogatásával. A miniszterelnök a korábbi szociális miniszter, Jóhanna Sigurðardóttir lett.

A 2009. április 25-i választásokon a kormánykoalíció megszerezte a mandátumok többségét, bejutott a Progresszív Párt és az újonnan alakul Polgárok Mozgalma is szerzett 4 helyet. A választás vesztese a Függetlenség Párt lett, amelyik 2009 januárja előtt 18 évig volt kormányon, elvesztve támogatásának harmadát és 9 helyet a 63 fős parlamentben, az Althingban (az Althingról a wikipédián, illetve a hivatalos honlapon lehet tájékozódni).

Izlandon a pénzügyi válság 2008. őszén csúcsosodott ki három bank csődhelyzete kapcsán.

A Wikipedia izlandi pénzügyi válságról szóló cikke részletesen leírja az eseményeket, külön szócikkben pedig a pontos időrend is szerepel 

Innen néhány részlet:

Az izlandi kereskedelmi bankok a gazdasági fellendüléstől és a hatalmas ingatlanár-robbanástól megrészegedve rengeteg pénzt helyeztek ki, főleg Hollandiában és Nagy-Britanniában (korábban az izlandi bankokra ez egyáltalán nem volt jellemző, 2000-ben, a bankszektor privatizációjának befejezésekor még szinte kizárólag belföldön hiteleztek, a finanszírozás kétharmada belföldi forrásból történt, és egyharmada külföldről, majd 5 évvel később az arány megfordult – írja Kerry Capell).

2008 januárja és szeptembere között az izlandi korona 35%-kal romlott az euróhoz képest. A fogyasztó árak inflációja 14% volt, amit tovább súlyosbított a központi bank azzal, hogy könnyedén nyújtott likviditási kölcsönöket a bankoknak, gyakorlatilag kérésre nyomtatva a pénzt. A kamatlábakat 15,5%-ra emelték a magas infláció miatt. Az eurozónában ekkor 4% volt a kamat, ezért sok külföldi befektető tartotta a felülértékelt izlandi koronában a pénzét.

A bankok külső hitele ekkorra már hatalmas volt, minden izlandi lakosra jutott 160 000 euró kintlevőség, emellett a háztartások is eladósodtak, részben devizában. A bankok hitele olyan mértékben meghaladta az izlandi gazdaság teljesítőképességét, hogy a központi bank egyszerűen képtelen volt garantálni a kifizetéseket.

2008 elejétől kezdődően érezhetően fokozódott az izlandi bankrendszerrel kapcsolatos bizonytalanság, illetve bizalmatlanság. Izland már az év elején felvette a kapcsolatot az IMF-fel, de ekkor még nem született megállapodás. Nagy-Britannia és Izland miniszterelnöke már áprilisban személyesen egyeztetett Izland pénzügyi nehézségeiről, illetve Izland más partnerekkel is kereste a kapcsolatot, amikor már kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a banki hitelek refinanszírozása kezelhetetlen helyzet az ország számára.

2008. szeptember 15-én bedőlt a Lehman Brothers, nem sokkal később Nagy-Britanniában a sajtóban és internetes fórumokon is komoly aggályok fogalmazódtak meg az izlandi bankok megbízhatóságával kapcsolatban, melynek következtében a betétesek tömegesen indultak pénzt felvenni – ez a roham már megoldhatatlan problémát jelentett az izlandi kereskedelmi bankoknak.

Szeptember 29-én bejelentették a harmadik legnagyobb izlandi bank, a Glitnir átmeneti államosítását (75%-os részesedést terveztek venni 600 millió euróért, de végül a részvényeseknek nem volt módjuk erről szavazni, mert az átvétel hamarabb megtörtént).

Október 3-án az Izlandi Egyetem közgazdásza nyilatkozott, hogy “nem kell aggódni az izlandi bankokban elhelyezett betétekért”. Eközben a központi bankban már szinte teljesen elfogyott a papírpénz.

Október 7-én Oroszország izlandi nagykövete bejelentette, hogy Oroszország kész 4 milliárd eurós hitelt nyújtani Izlandnak, ezt később Putyin elnök is megerősítette. Az orosz hitel híre teljesen váratlanul érte a piacokat, belföldön és külföldön is. A miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy “ha a barátaink nem segítenek, akkor új barátokat kell keresnünk”. A piacokat ez sem nyugtatta meg.

2008. október 8-án az Izlandi Központi Bank megszüntette az izlandi pénz euróhoz rögzítését (2 nappal korábban próbálkoztak az árfolyam rögzítésével, 131 korona = 1 euró értéken), majd másnapra 1 izlandi korona már 340 eurót ért. Amikor a Pénzügyi Felügyelet (FME) október 9-én a korábban bejelentett terveknél hamarabb gondnokság alá került Glitnir, majd Landsbanki után a Kaupthing bankot is átvette, a kereskedés összeomlott.

Nagy-Britannia, másodsorban pedig Hollandia és Izland között pedig megkezdődik a diplomáciai harc, melyben az Icesave bank külföldi, főleg a holland és a brit betétesek kártalanítását követelik (ez az Icesave vita – az izlandi bankok összeomlása több, mint félmillió betétes, köztük önkormányzatok számára jelentette a bankszámlája befagyasztását, majd betétük végleges elvesztését, az ő kártalanításuk a vitatott tétel. Ennek összege a különböző becslések szerint 8,1-8,2 milliárd euró.)

Október 24-én Izland készenléti hitelmegállapodást (Stand-By Agreement, SBA) kért az IMF-től.

November 21-én az IMF SBA megállapodás keretében összesen 4,6 milliárd dolláros hitelt adott Izlandnak, ebből az északi országok és Lengyelország biztosítottak több, mint 2 milliárdot.

Sokan nevezték az izlandi eseményeket forradalomnak, a válságkezelés paradigmaváltásának, sokan tartják az országot példának arra, hogy a népakarat szembeszállt a pénzügyi világ hatalmasságaival, és új történelmet írt. Biztos, hogy Izland története hazánk és sok más ország számára is szolgál tanulságokkal, de nem biztos, hogy a megfelelő következtetéseket vonjuk le, ha téves információkból indulunk ki. Szóval mi is történt valójában Izlandon?


Nyilván biztató lenne azt látni, hogy egy kicsi, sérülékeny ország a saját erejéből kilábalt a nehéz pénzügyi helyzetből. Bizonyára ezért népszerű az Izlandról szóló cikk, amit magyar fordításban is lehet olvasni.


A cikket tételesen cáfoló izlandi válasz (2011 augusztusából) más megvilágításba helyezi az itt leírtakat.


Tehát bekezdésről bekezdésre az eredeti cikk téves állításainak helyreigazítása, idézőjelben az eredeti cikknek a Világ helyzete blog oldalán elérhető fordítása:

Izland nem tagja az Európai Uniónak (ez az állítás a magyar fordításban nem is szerepel, de az eredeti cikkben igen – ford. megj.) és nem ment csődbe.

Izlandon 3 bank ment csődbe 2008-ban.

“2003-ban Izland adóssága a GNP-jének (Gross National Product – Nemzeti össztermék) 200-szorosa volt, míg 2007-re 900-szorosára nőtt.” - Izland adóssága 2003-ban a GDP 57%-a volt, 2007-ben pedig a GDP 43%-ra csökkent (a Világbank adatai alapján). 2009-ben ez az arány 109%-ra nőtt.

Ami esetleg megtéveszthette a cikk íróját az az a tény, hogy a bankok adóssága volt a GDP 9-szerese 2007-ben.

“Bedőlt és államosításra került a három legnagyobb izlandi bank, a Landbanki, Kapthing és Glatnir, míg a Kroner euróban számolva értékének 85%-át bukta el. Az év végére Izland csődöt jelentett.”

Tehát még egyszer: Izland nem ment csődbe, Az izlandi korona értéke akárhonnan nézve is 50%-ot vesztett az euróval szemben.

“A várakozásokkal ellentétben, a válság hatására, a részvételi demokrácia és egy új alkotmány révén az izlandiak visszanyerték önrendelkezésüket. De csak sok szenvedés árán.“

Valóban volt egy szavazás az alkotmányozó gyűlés megválasztására, hogy megbízzanak 25 embert az alkotmány megírásával. Több, mint 500 jelentkező közül lehetett választani, és az eredményeket végül meg kellett semmisíteni, mert a szavazás során nem tartották be a szükséges szabályokat. De végül új szavazás kiírása helyett ezeket az embereket a parlament kinevezte az alkotmányozó tanács tagjainak. Az országban továbbra is a régi alkotmány van érvényben, nincs új alkotmánya, a tanács egyelőre egy tervezetet terjesztett elő.

“Geir Haarde, a Szociáldemokrata koalíciós kormány miniszterelnöke megegyezett egy több mint 2 milliárd dolláros kölcsönben, amihez az északi országok hozzáadtak még két és fél milliárdot. De a külföldi pénzügyi világ nyomást gyakorolt, hogy az ország drasztikus intézkedéseket vezessen be. Az FMI és az Európai Unió át akarta vállalni a tartozást, mondván, hogy ez az egyetlen módja, hogy az ország visszafizesse tartozását Hollandiának és az Egyesült Királyságnak, akik kártérítést ígértek állampolgáraiknak.”


Az “FMI” az IMF lenne. Geir Haarde miniszterelnököt pedig a jobb oldali Függetlenség Párt adta, amely koalícióban kormányzott a szociáldemokratákkal.

Az alkotmányról még: “Az új alkotmány elkészítéséhez Izland népe 522 olyan, egyik politikai párthoz sem tartozó felnőtt közül, akik legalább harminc másik állampolgártól kaptak ajánlást, kiválasztott huszonötöt. Ez a dokumentum nem néhány politikus munkája volt, hanem az interneten írták. Az alakító üléseket online közvetítették és bárki beküldhette a véleményét és a javaslatait, folyamatosan tanúi lehettek az alkotmány alakulásának. A részvételi demokrácia folyományaként kialakult alkotmányt, a következő választások után a parlament elé fogják terjeszteni.”

Az alkotmányhoz valóban lehetett Facebook-on vagy az interneten keresztül véleményeket beküldeni, de azért az túlzás, hogy “az interneten írták”. És ez az alkotmány még mindig tervezet, még nem nyerte el végleges formáját.

A válaszcikk szerint a téves alapadatokból kiindulva a végkövetkeztetés sem helytálló: “Napjainkban viszont Izland, amint azt a valutalap új vezetője Christine Lagarde megerősítette, az elkerülhetetlennek vélt forgatókönyvvel épp ellentétes módon lábal ki a pénzügyi összeomlásból.
Görögország polgárainak azt mondták, hogy az állami szektoruk teljes privatizációja az egyetlen megoldás. És Olaszország, Spanyolország és Portugália is ugyanezzel a veszéllyel néz szembe. (Hozzáteszem Magyarország is...Szerk)
Meg kéne nézniük Izlandot. Egy kis ország, aki nem hajolt meg a külföldi érdekek előtt, és aki hangosan és nyíltan kinyilvánította függetlenségét.”


Izland nem “szállt szembe” az IMF-fel. Naivitás lenne azt hinni, hogy ezt megtehette volna.

Ahogy Sam Knight írja cikkében: “Az a hit, hogy az új bankokat mindenek felett “teljesen fel kell tőkésíteni”, nem csak jelentős kárt okoz, hanem felveti a kérdést, hogy Izlandon nem érvényesül-e túlzott befolyás. Az eladósodott háztartásokat sújtó politika és a megszorító intézkedések, amelyekkel kapcsolatban az IMF kevésbé szégyenlős, felmerül a gyanú, hogy az Arion és az Islandsbanki privatizációja vajon nem éppen az IMF parancsára történtek-e. Ha Izland vonakodott volna egyetérteni az IMF világnézetével, akkor nem kapta volna meg azokat a forrásokat, amelyek lehetővé tették a szükséges tőkekorlátozásokat és a korona zuhanásának megállítását. Ha az ország nem teljesítette volna az IMF elvárásait, akkor a szuverén adósságbesorolása (kockázati felár, CDS) jelentősen megnőtt volna, és ez elszigetelte volna Izlandot a nemzetközi tőkepiacokról (annak ellenére, hogy a tőkeminősítő ügynökségek sürgős reformra szorultak 2008 elején).”

Akár az IMF befolyásának hatására, akár anélkül, a három bankból kettőt reprivatizáltak. Vagyis félrevezető az az állítás, hogy Izland “hagyta becsődölni” a bankokat, mert nem volt pénze konszolidálni azokat. Izland 2007-ben a GDP 6%-át fordította a bankok helyzetének megszilárdítására. Tehát az állampolgárok igenis megfizették a bankszféra veszteségeit. Az OECD jelentése szerint Izland több pénzt fordított a bankjai stabilizálására, mint bármely más ország, Írország kivételével.

Ezen felül Izland harmadik legnagyobb energetikai cégét, a HS Orka geotermális energia hasznosításával foglalkozó, korábban 98%-ban állami tulajdonban álló vállalatot is megvásárolta egy kanadai cég (korrupciók és törvénysértések gyanújától övezve). Bár többek között Björk is tiltakozott, az üzlet megköttetett. Tehát az izlandiak természeti erőforrásaik jövője miatt is aggódhatnak, az összeomlás hosszú távú következményekkel járt ezen a téren is.

Tehát azoknak, akik úgy érzik, hogy Izland a jelképe a pénzügyi összeomlást okozó pénzintézetekkel szembeni harcos kiállásnak, azoknak nem szabad elfelejteni, hogy az emberek nem szabadultak meg a terhektől.

Bár sokak számára Izland a gazdasági krízis túlélésének és a társadalom újjáépítésének sikertörténete, a legtöbb izlandi számára ez a kép teljesen alaptalan és téves.